Inspired in Tokyo

Tokió nagy város. Tokió hatalmas város. Olyanokkal említjük egy lapon, mint New York, London, Párizs vagy Sydney. Amiben Tokió mégis más, az a nagyon távoli kultúrák erőteljes ütközése. Egyrészről a továbbra is domináns, erős gyökerekkel rendelkező távol-keleti japán hagyomány és örökség, másrészről a minden szinten megjelenő, minden résen beszivárgó nyugati kultúra. Ez a kettősség olyan színeket és árnyalatokat kölcsönöz a városnak, amelyeket máshol nem látni. Ezeket a színeket és árnyalatokat pedig talán a kultúra, a művészet világa használja a leghatásosabban. Elmerülni Tokió művészeti kínálatában, felfedezni a Tokió nevű hatalmas kiállítótér különböző termeit és folyosóit olyan utazás, amely során a saját lelkünket is addig alig ismert színekkel kezdjük festeni. Tokió inspirál.

A város tele van hatalmas régi múzeumokkal, modern kiállítóterekkel, kortárs galériákkal és underground kiállításokkal. Ezekben keleti és nyugati művészek, keletről származó „nyugati” művészek, és nyugatról származó „keleti” művészek varázslatos egyvelege kábítja az arra nyitott közönség érzékszerveit. Egy-egy kiállítás felér egy-egy inspirációs sokkal, újabb és újabb látásmódot kölcsönözve agyunknak és szellemünknek. Mintha minden egyes alkalommal egy-egy újabb szempárral gazdagodnánk: egyik szem az agyunkon, másik a lelkünkön nyílik ki. A kínálat pedig végtelen: 19. századi fametszetek, nyugati filmrendezők sajátos világai, Kunsthaus Zürich és az európai impresszionizmus, expresszionizmus, kubizmus és szürrealizmus remekei, underground japán erotika, fényinstallációk, 3D mapping, az anime és a manga világa, bizarr japán kortárs művészet, klasszikus és modern fényképészet, japán kalligráfia, you name it. És mindez egyszerre zajlik a városban, egyik nap megnézed az egyiket, következő nap a másikat. Nincs is rá elég idő, és jönnek az újabb és újabb kiállítások. És hogy milyen hatással van ez az emberre? A végén te magad is alkotni akarsz, inspirál arra, hogy formába, műalkotásba öntsd a fejedben és a lelkedben kavargó képeket. És rájössz arra, hogy képes vagy rá, hogy te is tudsz alkotni. És elkezdesz alkotni.

A Roppongi Hillsben található Mori Art Museum az egyik különleges kiállítótér, ahol két csodálatos kiállítást is láttam. Az első Lee Mingwei, egy Amerikában tanult tajvani művész. Különlegessége, hogy hétköznapivá, kézzelfoghatóvá teszi a művészetet, és a közönséget is a művészet részévé teszi. Vigyél be egy ruhadarabot, a művész megvarrja, és közben elbeszélgethettek. Tölts vele egy éjszakát a múzeumban, egy hálószobának berendezett teremben. Vigyél el egyet a kiállított virágokból, amit a hazafelé úton odaadsz egy ismeretlen személynek. Írj egy hála- vagy bocsánatkérő levelet valakinek, amit a többi látogató elolvashat, majd kérésedre a múzeum elküldi a címzettnek. Csatlakozz a múzeumban kialakított nappaliban pihenő emberekhez és beszélgess el velük. Egyszerű, és mégis hatásos eszközei annak, hogy felfrissüljön a lelkünk és új impulzusokat kapjon.

Ha Mingwei művészete nyitottabbá tesz minket, a múzeum másik felében megtartott Tim Burton kiállítás a fantáziavilágunkat, a bennünk élő gyermeket szólítja meg. Sokan filmkészítőként ismerik Tim Burtont, holott legalább olyan tehetséggel fest és rajzol is. Sőt, művészi pályájának gyökerei éppen a rajzban és a festészetben testesülnek meg. Legyen szó akár egy éttermi szalvétára rajzolt Frankenweeney-ről, akár egy akvarell Steamboyról, vagy egy hatalmas olajfestményről burtoni karakterekkel és színekkel, az ember mosolyogva konstatálja, hogy nem csak a saját fejünkben vannak fura lények és összevisszaságok, hanem más fejében is, és egyáltalán nem baj, ha néha más szemmel tekintünk a körülöttünk lévő világra és emberekre. Burton arra inspirál, hogy feszítsd szét a képzelőerőd korlátait, és merj elmerülni abban a varázslatos mesevilágban, amely a határtalan lelkedben lakozik.

A grandiózus Mori toronnyal szemben a Wa-space egy pici, de annál különlegesebb galéria. Akasaka egyik mellékutcájában található ez a nem régóta létező kiállítótér, ahol a kelet és a nyugat keveredését nem utolsósorban az is szimbolizálja, hogy tulajdonosa egy meleg pár, egy amerikai fiatalember és japán élettársa. Maga a tér modern stílusban nyúl vissza a hagyományos, minimalista és puritán japán építészethez, ahol központi elem a fa, fagerenda és papír. Távol a város zajától, a galéria és a hangulata tökéletes helyszínt és légkört biztosítanak Shoichi Sakurai művészetéhez. Sakurait újrahasznosító művészként aposztrofálnak, művészetének lényege ugyanis a régi, hibás dolgok, tárgyak „újrahasznosítása”, ezekből műalkotások készítése, új perspektívát nyújtva így hétköznapi tárgyaknak, vagy haszontalannak hitt, régi, eldobott dolgoknak. Munkája a japán „wabisabi” esztétikai felfogást testesíti meg, mely szerint egy tárgy szépsége annak hibáiból, vagy a kor, az idő által teremtett patinából származik. A régi, rozsdás szamuráj vértekből készített lámpák, a felrobbant gumiabroncsokból készített installációk, a több százéves szerszámokból teremtett műalkotások, az alumínium kávédaráló gépekből varázsolt ékszerek új életet és értelmet adnak ezeknek a többnyire talált, mások által eldobott tárgyaknak. Megint csak: inspiráló.

És akkor még nem is beszéltem a Shimbashi közelében található, egy szürke épület alagsorát elfoglaló Vanilla Galleryről, ahol a bizarr japán erotikus művészet kortárs képviselői kapnak teret, a forgalmas Omotesando közelében, egy pici utca sarkán bujkáló Ukiyo-e Ota emlékmúzeumról, a Michel Gondry filmrendező varázslatos világát bemutató kiállításról, az új anime-csoda, a Shingeki no kyojin (Attack on Titan) képi világát ismertető kiállításról, vagy éppen a Hayao Miyazaki rajzfilmek épületeinek építészetét bemutató tárlatról. Tokió egy varázslatos hely, egészen különleges művészeti kínálattal, zseniális kiállítóterekkel. Tokió egész egyszerűen inspiráló.